Főmenü:
Napjaink
Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet tiszaburai új üzletházának átadása.
A szép számmal összegyűlt vendégeket Vajkó Ferenc a pénzintézet elnök-ügyvezetője köszöntette, bevezetőjében kiemelve: - a "Vidék Bankja" számára fontos a lakossággal, vállalkozásokkal való személyes kapcsolattartás -, ennek jegyében kerül sor a bank megújult Tiszaburai Kirendeltségének az avatására, amely megjelenésben, technikában, bankbiztonságban is immár a 21. századot képviseli. A szövetkezet üzletpolitikájának megfelelően, nemcsak Tiszaburán, hanem Tiszaszőllősön, és Tiszaderzsen is jelentős beruházások történtek a közelmúltban.
A rendezvény során Farkas László Tiszabura Polgármestere, a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet által alapított, érdemérem arany fokozatát kapta, a pénzintézet és az önkormányzat sikeres kooperációs munkájának elismeréseként. Polgármester úr a kitüntetés átvétele után hangsúlyozta:
- A községben az elmúlt években történt beruházások sorában, az új üzletház, - ahol ATM is várja alakosságot,- egy újabb lépcsőfok a település életében, szervesen illeszkedik Tiszabura nemrég fogadott el, településrendezési tervébe, amely egy egyre csinosodó, a megálmodott modern üdülőfalu jövő képét vetíti elénk. Farkas Lászlót követően, Varga Mihály a térség Országgyűlési Képviselője, expénzügyminiszter úr üdvözölte a megjelenteket, elismeréssel szólt a szövetkezet működéséről, aláhúzva a pénzintézet betöltött szerepét a vidéki lakosság életkörülményeinek javításában.
C.D.W.S.
Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet
Tiszabura, 5235 Kossuth út 56.
Kirendeltségvezető: Majnár Mihályné
Tel: 59/355-402 ill. 06-30-555-4634
Fax: 59/355-402
Nyitvatartás: H-Cs: 7,30-16,30 P: 7,30-14,00
Pénztári órák: H-Cs: 7,30-16,00 P: 7,30-13,30
Ebédidő: 12,00-12,30