Főmenü:
Tallózó > Fotóalbum
Köszönjük Dr. Fehér János szemészprofesszornak az általa szerkesztőségünkhöz eljuttatott - 1948-ban készült fotográfiát, amely községünk akkori vezetőségét örökítette meg.
Köszönjük még Kiss Sámuelné, Róza Néni segítségét, akitől újabb információkat, felvilágosítást kaptunk községünk történetével kapcsolatban, s aki javította, pontosította a képen szereplő személyek névsorát.
(A fotón egyébként felfedezhető Dr. Fehér János édesapja is, aki - a világ második legnagyobb inflációjaként számon tartott magyar pénzromlás idején - a község pénzügyi viszonyait stabilizálta.)
Első sor (balról):
Kiss Imre képviselő,
Cseppentő Ferenc szolgabíró,
Bíró István főjegyző,
Ratkai Gyula főbiró,
Fábián Imre adóhivatalnok,
Fehér János pénztáros,
Gál Imre képviselő
Második sor:
Szikszó László árvagyám,
Brodszky Árpád írnok,
N. Molnár Erzsébet irnok,
Herczeg Mária irnok,
Galló Sándor képviselő,
V. Kovács József képviselő
Harmadik sor:
Cseppentő Miklós,
Balázs Zsigmond,
Baráth Sándor kisbírók